Végtelenszámú formának hittem magam, mire beláttam: a fa, amely mellett állok, és a madár, amely felettem repül, ugyanúgy én vagyok, mint az eső, amely átáztatja a ruhámat, vagy a Nap, amely megszárítja.
A testem belső működése nem választható el a Világmindenség folyamataitól. Minden egységet alkot. A légzésem kapcsolatban áll azzal, ami a legtávolabbi csillag belsejében történik éppen.
Mindig is maga voltam az Univerzum.
Az érzékszerveim miatt tapasztalt különbség te és én, külső és belső között, csak annyira valóságos, mint a testemet felépítő sejtek közötti határvonalak.
Nem egy folyamat eredménye vagyok, és még csak nem is a folyamat jelenlegi állapota. Én vagyok maga a folyamat.
Én vagyok az ok, amiért elindultam, és a cél, ami felé igyekszem.
Én vagyok a fal, amit felépítek, hogy áttörhessek rajta.
Én vagyok a gyűlölet, hogy szeretni lehessen.
Benne vagyok az első belégzésedben és az utolsó kilégzésedben.
Én vagyok a halál, hogy az élet értelmet nyerjen.
A semmivé válok, hogy a minden lehessek.
Én vagyok minden álom álmodója és főszereplője.
Én vagyok minden szemben a csillogás.
Én vagyok az anyag ruháját magára öltő energia, a fény, amit nem köt a tér és az idő.
Én vagyok az én benned, amely a játék kedvéért elhiteti veled, hogy különállóak vagyunk.
