Mindenki egyfajta végpontot keres az életben, ahová megérkezhet. Az élet minden területén erre vágyunk:

Annyi pénzt akarunk, hogy soha többé ne kelljen dolgozni. Olyan párt akarunk, akinél nem találhatunk jobbat. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen és megbecsüljön minket. Olyan spirituális igazságra akarunk rájönni, ami minden kérdésünkre választ ad…

Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen arra vágyunk, hogy ezekkel a területekkel ne kelljen foglalkozni az életben. Ki legyenek pipálva, ne okozzanak problémát, ne kelljen rajtuk gondolkodni. A furcsa ebben az, hogy ezek szerint a meditációra törekszik mindenki, hiszen azt szeretné, hogy ne kelljen folyamatosan GONDolkodnia az életén, hanem végre egyszerűen csak élhessen.

Érdekes, hogy keleten a megvilágosodott emberre használják a „megérkezett” szót is. Tehát mindannyian meditálni szeretnénk, mindannyian a meditáció békéjére és megérkezettségére vágyunk, csak rosszul kezdünk neki, hiszen folyamatosan változó külső körülményektől várjuk a belső nyugalmat, amit ezek természetükből adódóan képtelenek megadni.

Az idősebbek közületek már bizonyára kezdenek rájönni, hogy a fentebb említett végpont nem létezik. Semmilyen téren sem. Akinek sok pénze van, az csak még többet akar, aki pedig spirituális útkereső, annak lehetnek csodálatos élményei, de hiába várja a megvilágosodás minden elsöprő felismerését, a végső, nagybetűs VÁLASZT, az nem jön el soha.

Ha azonosulsz az elmédben lévő gondolatokkal, akkor minden cél elérhetetlen és minden vágy kielégíthetetlen. A megoldás pedig éppen az ellenkező irányban keresendő: nem a külső körülményektől kellene elvárni, hogy majd egyszer csak minden klappoljon, és úgy érezd, hogy megoldottad a feladványt, tökéletes az életed és hátradőlhetsz, nem kell többé gondolkodnod, hanem már most kellene elkezdened nem gondolkodni.

Éppen az elméd kondicionáltságától kellene megszabadulnod ahhoz, hogy tökéletesen boldog és elégedett légy. Ez az a végpont, amit a jövőben keresel, pedig most van. Ez maga a meditáció, ami nem egy elvont spirituális élmény a négy fal között, hanem egy nagyon is kézzelfogható tudatállapot, amelyben szabad vagy a kényszeres gondolkodás szinte hipnotikus erejétől.

Ebben az állapotban ugyanúgy felmerülnek vágyak és célok, csak már elveszítették korlátozó erejüket. Belső nyugalmadat és stabilitásodat már nem teszed függővé folyamatosan változó tárgyaktól, körülményektől. Így a végpont, amit kerestél, egy stabil kezdőponttá válik, amire építve már nem csak gondolkodsz az életről, nem csak tervezgeted, hogy egyszer majd elkezdesz élni, hanem – a fejedben lévő mindenféle körítés, aggódás, elvárás és sztori nélkül – egyszerűen csak ÉLSZ. Szimplán és egyszerűen, látszólag úgy, mint bárki más.

A megvilágosodott, megérkezett embernek nincs külső ismertetőjele. A különbség belül lesz, és csak az veszi észre, aki már megérett arra, hogy megtalálja a saját végpontját… a végpontot, ami valójában: önmaga.