Sokan sokféle okból jógáznak manapság. Ennek köszönhetően a jógafajták sora ma már végeláthatatlan, mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt.

Ha valaki azt mondja, hogy a jóga nem neki való, akkor egyszerűen csak a nem megfelelő irányzattal vagy oktatóval találkozott, hiszen ma már a szinte csak meditációt, stresszoldást tartalmazó óráktól az egészen dinamikus, testileg is komoly kihívást jelentőkig, nagyon sokféle jógafajta próbálható ki. De vajon minden jógairányzat végül ugyanahhoz a célhoz vezet?

Természetesen nem, hiszen a gyakorlók céljai sem ugyanazok. Van, akinek stresszoldásra, lazításra van szüksége, szeretné a gerince egészségét helyreállítani Gerincjógával; van aki olyan tapasztalásokra vágyik, amelyek már túlmutatnak a nyugati, tudományos világkép korlátain, ezért a Hatha jóga egyik változatát választja; van, aki a nőiségét szeretné megélni és kibontakoztatni Nőijógával és van, aki egy Rádzsa jóga órán a meditáció mélységeit és magasságait szeretné megtapasztalni. A sort még folytathatnánk, sőt, több olyan jógafajta van, amely nem is szorítható be a jógastúdió falai közé, mert inkább egy belső út, ilyen például a Karma jóga vagy a Bhakti jóga, de általánosságban elmondható, hogy a legtöbb jógázó először spirituális sportként tekint a jógára és az oktatótól azt várja el, hogy anatómiáról magyarázzon leginkább, emellett pedig használjon néhány olyan izgalmas szót, mit a csakra, nádi vagy prána. Ezzel eddig nincs is gond, ha a gyakorló tudata, figyelme még a fizikai testtel való azonosulásnál jár, akkor kár is lenne a mélyfilozófia útvesztőivel fárasztani.

Ráadásul nagyon kevesen lennének az óráimon, ha mindenkinek, azt mondanám, hogy nem a test vagy, aki azzal a problémával jön hozzám, hogy fáj a dereka… Ha testmozgásként tekintünk a jógára, akkor ez így rendben is van, biztos, hogy a jógapózok (ászanák) végzésénél jobb eszközt nem is találhatnánk a fizikai és lelki egészség elérésére és fejlesztésére. Ugyan ettől függetlenül néha olyan érzésem van, mintha egy létrát akarnánk széknek használni: végül is megoldható, de a létra mégiscsak arra a legjobb, hogy a magasba vigyen minket.

A probléma inkább ott kezdődik, amikor az adott irányzat és oktató nem ad lehetőséget, nem mutat irányt a továbblépéshez. Ez pedig már nem a gyakorlón múlik, ez már az iskola és az oktató felelőssége. A legtöbb jógaoktató leragadt a jóga fizikai szemmel követhető részénél, hajszálpontosan beállítja a kis lábujjad hegyét, de nem beszél a tudat és a figyelem irányításáról, ami pedig sokkal inkább nevezhető jógának.

Ettől persze lehet, hogy jó szakembernek tűnik, ha egy-két pózt szanszkritul mond vagy akár néhány izmot latinul is tud. Csak az a gond, hogy ez nem jóga, hanem mozgásterápia. Nekem is van mozgásterapeuta végzettségem, de sosem keverném össze ezt a dolog a jógával. Ugyan hajlamos minden iskola a Patandzsali mítikus személyéhez kötődő (és jóga alapját képező) jógaszútrákra hivatkozni, mégis kevesen tuják, hogy ezek a szútrák semmilyen fizikai pózt sem tartalmaznak. Az ászana (jógapóz) definíciója is csak ennyi: sthira-sukhamas anam, prayatna-saithiya-ananta-samapattibhyam, tato dvandva-anabhighatah.

Végtelen számú értelmezése van ennek a három sornak is, de körülbelül annyit jelent, hogy „Az ászana szilárd és könnyed. A megragadás és elengedés folyamatos egybeolvadásából fakad. Így a gyakorlót nem zavarja a dualisztikus világ természete.” Ennyi. Nem nagyon beszél különböző nyakatekert testhelyzetekről, sőt én még azzal is vitatkoznék, hogy ez vajon testhelyzet leírása-e, vagy inkább csak egy elmeállapot, hozzáállás kifejtése. Csak jóval Patandzsali jógaszútrái után, a 15. században jelent meg a Hatha jóga, ami már fizikai pózokat is tartalmazott.

Kevés jógaoktató van, aki valóban a jóga eredeti célját, a megvilágosodást tartja szem előtt, amely sokkalta kevésbé misztikus dolog, mint azt elsőre gondolná az ember. Persze kevés az eltökélt gyakorló is, aki ilyen céllal jógázik, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy aki jógaoktatói papírt kap, annak az oklevél és az anatómiai tudás mellett rendelkeznie kell azzal a belső iránnyal, ami képes a tanítványát a valódi természete felismeréséhez vezetni, másképpen csak egy edzőről beszélhetünk és nem egy valódi jógiról vagy gururól.

Ráadásul, ha egy jógairányzatot kezdesz el követni, akkor biztos lehetsz benne, hogy a jóga egy vetületével, megközelítésével fogsz találkozni, ami nem a valódi jóga. A régebbi irányzatok úgy alakultak ki, hogy volt egy jógi, aki végigjárt egy utat a jóga gyakorlásában, eljutott egy komolyabb felismeréshez, ezután elmesélte, hogy milyen eszközöket használt a jóga végtelen eszköztárából, a tanítványok pedig elkezdték ezeket az elveket utánozni. Érdekes tény például az is, hogy a huszadik század két legmeghatározóbb jógafajtáját, az Astanga jógát (Pattabhi Jois) és az Iyengar jógát (B.K.S Iyengar) két olyan jógi alkotta meg, akinek ugyanaz volt a mestere (Tirumalai Krishnamacharya). A két irányzat pedig sok tekintetben szöges ellentéte egymásnak.

Akkor most mit tanított Krishnamacharya? Melyik a jóga? Vagy melyik a jógább jóga? A mai irányzatok pedig még egyszerűbben, még siralmasabb célból jönnek létre: ki kell találni valamit, ami eladható. Általában keresnek egy szót, ami felkapott, például stresszoldás, hozzácsapják a jóga kifejezést, és máris kész a Stresszoldó jóga. Sajnos a véleményem az, hogy ezek közül egyik sem jóga, sőt mindegyik pont az, ami nem a jóga: szabályok, koncepciók, korlátok. A mai ember élete éppen elég korláttal rendelkezik már így is, a legtöbbünk minden bizonnyal úgy érzi magát, mint Rilke versében a párduc: „(…)úgy látja, ez az ezer rács világa, és az ezer rács mögött nincsen világ”.

A jóga célja a megvilágosodás, megszabadulás, éppen a korlátok és az önmagunkról alkotott téves koncepciók elengedése kellene hogy legyen, nem új korlátok létrehozása. Sokan hisznek abban, hogy szabályok követése majd eljuttatja az embert a szabadsághoz. Mások pedig abban hisznek, hogy az élet az, amikor az ember az idejét eladja munka címén, hogy majd egyszer élhessen. Szerintem ezek butaságok, amiket gyorsan el kell felejteni, ha az ember egy percre is boldog szeretne lenni ebben az életben.

Meggyőződésem, hogy mindenki természetes állapota a korlátoktól mentes szabadság és boldogság, de erre csak egy szabályokat, koncepciókat meghaladó jógaóra tud rámutatni. Az iránymutatás hasznos lehet kezdőként, a jógagyakorlás elején, de aztán a jógában minden irányzat hamar korláttá válik. A jógaóra alkalmas a gyakorlásra, az igazi jóga viszont ott kezdődik, ahol te magad elkezded a saját gyakorlásodat, a jóga egyéni út. A jógaórák leginkább arra használhatóak, hogy elsajátítsd a technikákat, eszközöket.

Amikor ezeket elkezded használni, majd pedig végül elengeded magát a technikát, rendszert is, akkor történik meg az, amit igazán jógának nevezhetünk, hiszen minden technika csak egy megközelítés. Korlátaid átlépéséhez segíthet az egyéni gyakorlás, amihez valóban szükséges előbb megérteni a jóga alapjait a gyakorlás és az irányvonalak elsajátítása által, majd pedig ha már a jóga valódi mélysége és célja felé szeretnél haladni, akkor törvényszerű, hogy az addig tanultak helyét idővel átvegye az intuíció és az intuitív gyakorlás. Egy jó oktató koncepciók nélkül oktat, teljes elengedéssel, saját énje kivonásával. Viszont emellett szükséges, hogy ez a tudatállapot benned is létrejöjjön, ehhez pedig elkerülhetetlen az egyéni gyakorlásban való fejlődés is.

Ha te is ezzel a hozzáállással jógázol, akkor jön létre az, amire leginkább szükséged van, amit valóban jógának hívhatunk. A te jógairányzatodnak, a te jógádnak!