Az egyik lehetőség, hogy a testet és az egót ellenségnek tekinted és harcolsz vele. A legtöbb ember a jógaórákon ezt csinálja. Ez a hosszabb, sőt, soha véget nem érő út.

Mindig lesz mit megtisztítani, tökéletesíteni, megérteni, legyőzni, hiszen éppen jelen nem-elfogadása, az a hozzáállás teremti a tökéletesítésre váró dolgokat, hogy a jelen helyzet nem tökéletes. Az ilyen típusú erőfeszítéssel és küzdelemmel teli gyakorlás nem azt a hatást hozza létre, amelyet a jóga eredetileg kitűzött, hanem éppen a testtel és az egóval való azonosulást erősíti, mivel az egó maga a „nem-elfogadás”. Így amíg a jógaórát az önmagaddal való harcként éled meg, addig éppen az ellenkező irányba haladsz, mint ami a belső nyugalomhoz vezetne és a test is védekezni a fog a támadás ellen, ezért lassabban fogsz fejlődni fizikálisan is.

A legtöbb ember folyamatosan vár. Arra, hogy majd egyszer tökéletesen egészséges lesz, arra, hogy egyszer tökéletesen boldog lesz, arra hogy majd egyszer mindene meglesz, amit szeretne és elkezd élni és nem a jövőbe vetít, hanem végre jelen lesz. Ha a jóga által azért akarod jobbá tenni magad vagy az életed, hogy majd egyszer el tudd fogadni azt, aki vagy és végre elkezdj valóban élni, akkor el kell, hogy keserítselek: ez a pillanat sosem fog eljönni, amikor végre teljesen elfogadod magad, mert ez nem külső és belső körülményeken múlik és ráadásul sosem a jövőben jön létre, hanem mindig a jelenben. Ezért a másik lehetőség, hogy a jóga közben szakítasz a nyugati elme teljesítménykényszeres és folyamatosan hasonlítgató hozzáállásával és az életedből legalább a jógával töltött időt arra használod, hogy ne valamilyen célt akarj elérni.

Helyette azt gyakorlod, hogy elfogadd a jelent úgy, ahogy van. Elfogadj minden mozdulatot, minden testtartás, minden levegővételt… úgy, ahogy van. Jógaórán nem kell arra törekedned, hogy szépen (vagy ami még rosszabb, szebben, mint a többiek) csináld. Előbb-utóbb éppen a törekvés elengedésére való a jóga. Egyfajta mellékhatásként egyre ügyesebb és egészségesebb leszel fizikailag és mentálisan is, de nem ez a lényeg, hanem éppen az aktuális állapotod és az aktuális pillanat elfogadása. Sőt, ha ebben a tudatállapotban (valójában helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy tudatállapotokon túl) gyakorolsz, akkor még test és az elme is gyorsabban fejlődik, ugyanis ilyenkor nem harcolsz. Letetted a fegyvert.

Ha harcolsz a testeddel, akkor ő is harcolni fog és a fejlődés lassabb lesz. Ha a gyakorlásodat onnan indítod, hogy elfogadod a test határait olyannak, amilyenek, akkor rengeteg energiát és időt spórolhatsz meg. Az elmével ugyanez a helyzet. A jóga leginkább az elme, egó megértésére, uralására és elengedésére lett kitalálva. Ebből a megértés és az uralás bizonyos foka meg is valósítható törekvés és harc által, de mivel az egó maga a jelen pillanattal szembeni ellenállás, így a törekvés, küzdelem sosem fog az elme elengedéséhez vezetni. A legtöbb komoly gyakorló ennek ellenére minden reggel küzd a testével és elméjével másfél órát és ezzel csak az egót és a testtel való azonosulását erősíti, főleg ha testileg gyorsan tud fejlődni.

Nem mondom, hogy ez nem vezethet sikerre, de sokkal hosszabb út, mint elfogadni a jelent, úgy ahogy van. Ha nem állsz szemben a jelen pillanattal (mint az általában teszed), hanem azt teljesen elfogadod, akkor az egó/elme nem tudja befészkelni magát a jelen pillanat és Te közéd. A jelen és az én eggyé válik.

Persze valójában mindig is a jelen voltál. Így valósul meg az egyesülés, amit a jóga szó is jelent. Nem igazán egyesülés ez, inkább csak az illúzió tűnik el, ami miatt azt hitted, hogy a jelen pillanat által felvett forma és nem a jelen pillanat örökkévalósága vagy.