Nemrég egy amerikai tábornok könyvét olvastam, amiben arról írt, hogy milyen volt újoncként a hadseregben. A kiképzés egyik napján egy meredek sziklafalon kellett fölfelé mászniuk.

Már több száz méter mélység volt alatta, amikor egyszer csak lenézett és a hatalmas mélységtől megbénult. Egyszerűen képtelen volt megmozdulni. A kiképzőtisztje észrevette, odamászott mellé és azt mondta neki: „Csak arra figyelj, ami most körülvesz, ez a te 2 méteres világod. Ha túl távolra hátra vagy előre tekintesz, az megbénít.” Ennek hatására tovább tudott menni, mert mindig csak a jelenre és az aktuális lépésre figyelt. Ez után azt írta a könyvében, hogy egy életre megtanulta ennek a fontosságát…

Ha az ember a múltján, a nehéz gyerekkorán mereng, vagy belé nevelt viselkedésminták alapján él és olyanokat mondogat magának, hogy „hát én ilyen vagyok”, akkor az megbénítja, nem tud változni, fejlődni és ezáltal az életét sem fogja tudni boldogabbá tenni. Ha pedig túl távolra tekint a jövőbe, amikor el akar érni egy száz lépésből álló célt, akkor az ijesztő, kiszámíthatatlan, nem lehet minden lépést előre látni. Ez is megbénítja és sokszor el sem kezdi megtenni azokat az egy-egy lépéseket, amikből összeáll a száz és elérhetővé válik egy minőségi változás.

Sokan el sem indulunk az úton az álmaink felé, meg sem próbáljuk. Ez a legnagyobb hülyeség, amit egy ember csinálhat: feladja anélkül, hogy egyáltalán megpróbálná. A saját életem példájából tudom, mennyire fontos ez.

Ha tíz évvel ezelőtt fél éve lebénult bal karral hátrafelé tekintek és a nehéz gyerekkor mögé bújok, akkor az önsajnálatba menekülök. Ha messzire előre bámulok és a jövőt próbálom kiszámolni és racionalizálni, hogy a béna végtaggal hogyan leszek jógaoktató, vagy hogyan állok majd kézen, akkor minden bizonnyal el sem indultam volna az úton, nem oszthattam volna meg a gyakorlásomat és az utamat ezer és ezer emberrel és Te sem olvashatnád ezt az írást, ami minderre most felhívja a figyelmedet. Ez mind nem történhetett volna meg.

Ehelyett mindig arra figyeltem, hogy mi az az egy lépés, amit megtehetek. Arra jöttem rá, hogy még ha a körülmények nehezek, kilátástalanok és nem tudunk rajtuk változtatni, egy dolgot minden esetben meg lehet tenni: önmagamat fejleszteni… gyakorolni, olvasni, kérdezni, tudást szerezni azokban a dolgokban, amik érdekelnek. Az információ korában ezt a lehetőséget senki sem veheti el tőled, egyedül te magadtól.