ÚJ! Elindult az Ászanalexikon – a legismertebb jógaászanák videós elemzése! Próbáld ki! ►►►

Amióta megnyitott a Samadhi, azóta egyre gyakrabban találkozom a „sikeres” jelzővel. Az elmúlt hetekben két interjút is adtam, ahol most már a „Hogyan lettél jógaoktató? és a „Hogyan lett Kozmosz?” kérdések mellett a „Szerinted mi a sikered titka?” típusú kérdések is elhangzottak. Elgondolkodtam ezen, hogy akkor ezek szerint most én a megvilágosodott bölcs mellett sikeres is vagyok már… 🙂 Az én megélésem ezzel kapcsolatban az, hogy belül ugyanaz maradok, bárki bármit gondol rólam. Én vagyok én… még ha ezt talán csak néhányan értik, hogy mit is jelent igazából.

Valószínűleg kevesen vannak köztetek, akik a legelejétől követnek. Akkor még a Mandalában voltam egy jógaoktató, akit kevesen ismertek és gyakorlatilag ezer forintos gondjaim voltak, mellé pedig még egy 2 milliós autóhitelt próbáltam fizetgetni, nem sok sikerrel. Ez mindössze bő 5 éve volt. 

Azóta sok dolog megváltozott… ha csak az utóbbi egy évet nézem, 30-70 fős jógatáborokat tartottam, vezettem két 50 fős jógaoktató képzést és az egy hónapja nyílt 3 szintes Duna-parti jógastúdióm mellett lakom egy olyan csodás helyen, amiről eddig álmodni sem mertem volna. Ezek szerint külső szemmel valóban sikeres vagyok, de azt gondolom, hogy a valódi sikerem, ami igazán értékes, az nem ezekben mérhető. Nem anyagi, hanem egy belső dolog, amit nem lehet kitenni a vitrinbe vagy büszkén mutogatni másoknak. 

Tulajdonképpen a külső sikerem is ebből a belső szabadságból bomlott ki. Szóval a sikeres jelzők kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy akkor mégis mi erre a válasz és gondoltam megosztom veletek, hogy én ezt hogyan látom. Remélem nem befektetési tanácsokat vártok tőlem, mert semmi ilyesmihez sem értek! 

Egyszerűen csak segíteni szeretnék, jógiként azt tudom elmondani, hogy szerintem belül mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, mi az én megélésem ezzel kapcsolatban. Íme egy jógi 12 pontja a sikerhez: 

1. Önismeret. Ez az első és a legfontosabb. A legtöbb ember a környezetéből és a médiából kapott ötletekből akarja összerakni magát és soha nem ás ennél mélyebbre. Felszínes és semmitmondó vágyakat hajszol, amik nem is teszik igazán boldoggá. Sem őt, sem a világot. Lehet, hogy egyeseknek túl misztikusnak hangzik, de hiszem, hogy a személyiségünket alkotó kondicionáltságon, programokon és viselkedésmintákon túl van egy olyan részünk, ami szoros kapcsolatban van egy nagyobb rendszerrel, egésszel, amit nevezhetsz Istennek vagy az Univerzum tudatosságának. Ez a nagyobb rendszer pedig jót akar neked, mert ő is akkor van jól, ha te jól vagy. Ugyanúgy, ahogy te akkor vagy jól, ha a sejtjeid jól vannak. Ha az ember eleget foglalkozik önmaga megismerésével, akkor előbb-utóbb megtalálja azt a hangot, ami nem az elme önző, korlátolt és félelmekkel teli zaja, hanem annál egy sokkal tudatosabb és szeretetteljesebb létező hangja. Ha szerencsés vagy, akkor azt is felismerheted, hogy ez a hang te magad vagy és nem a Jóisten. 

2. Elmehetsz egy guruhoz, vagy terapeutához, asztrológushoz, kineziológushoz, látóhoz, elolvashatsz száz könyvet, de végső soron csak te találhatod meg azt, hogy mi tesz igazán boldoggá. Segíthetnek az utadon, de ezt a munkát nem végezheti el helyetted más, ez a te feladatod. 

3. Fogadd el magad, mert már úgyis ez vagy, ezekkel a vágyakkal és gondolatokkal, kár megjátszani magad, főleg önmagad előtt. Nem érdemes dugdosni magad elől egy nem annyira szent vágyat vagy gondolatot. Senki sem tökéletes. Te sem vagy az. Ne legyél maximalista, viszont fontos az önkritika, hogy időnként állj a tükör elé és nézz őszintén a saját szemedbe. Akkor gyorsan kiderül, hogy milyen ember is vagy. 

4. Ha megvan az önismeret, akkor hajrá, kezdd el csinálni. Kezdj el élni, ha eddig nem tetted volna. De a sorrend fontos, mert önismeret nélkül, csak esztelenül fogsz rohangálni a felületes vágyaid után, miközben csak utánzol valakit. Az nem te vagy! Ha viszont végre megtaláltad a saját hangod, ha valamiben tényleg hiszel, hogy az helyes és tiszta, akkor végig kell vinni. Akkor is, ha a tömeg vagy a főnököd, az anyád, az apád, a legjobb barátod mást mond. Ne akarj másoknak megfelelni, meg kell tanulnom kiállni magadért és a számodra fontos emberekért. Nem fogsz örülni, de egység tudat ide vagy oda, a valóság ezen szintjén az erősebb kutya… 

5. Fontos a kitartás és a szorgalom, viszont emellett az is fontos, hogy tudd abbahagyni, amiben már nem hiszel, vagy ami már nem te vagy. Mindenki változik, ez az élet rendje. Darwin szerint is az marad életben, aki ügyesebben változik, alkalmazkodik. 

6. Önmegvalósítás közben csak akkor tartsd be a szabályokat, ha azokat szívből tisztának érzed. Nem birka vagy, hanem gondolkodó ember. A szabályaink többségét hatalomvággyal és félelemmel teli emberek hozták, akik vagy irányítani vagy irányítva lenni akarnak. Ezek egy olyan fogasztói társadalom eszméi, amely jelen állapotában az öngyilkosság felé megy, ezért nem biztos hogy a „mainstream” az igaz vagy az egészséges. 

7. Válogasd meg, hogy kinek a véleményére adsz (maximum 2-3 ember). Ha mindig mások véleményével foglalkozol, el fogod felejteni, hogy ki akarsz Te lenni. Fogadd el, hogy nem fog mindenki szeretni. Minél sikeresebb vagy, annál több ember fog szeretni és annál több ember fog nem szeretni. A te döntésed, hogy melyik csoportra irányítod a figyelmedet. Ha azokra figyelsz, akik irigyek rád vagy nem értenek veled egyet, akkor olyanná fogsz válni, mint ők. Ez biztos. 

8. Nagyon fontos, hogy a céljaidat, kedvedet alapvetően meghatározzák a körülötted élő emberek gondolatai, vágyai. Minél közelebb áll hozzád az illető, annál jobban. Ezért még ha a megszokás hozzájuk is köt, a mérgező embereket el kell távolítani az életedből, mert visszahúznak. Nem lehet mindenkit megváltani és nem vagy felelős mindenkiért. Fontos segíteni azokon, akik nyitottak erre és fontos megosztani, amid van, de vannak, akik nem akarják, hogy segíts rajtuk, nem tudnak tanulni tőled vagy veled együtt fejlődni, csak lehúznak a gondolataikkal és hozzáállásukkal. Rajtuk úgy segítesz a legtöbbet, ha hagyod őket, hogy járják a saját útjukat, majd idővel úgyis kiderül, hogy kinek volt igaza. 

9. Tanuld meg uralni a gondolataidat, hozzáállásodat, mert a gondolataidból lesznek aztán a tetteid és végső soron ezekből építed fel az életedet. Nem mese a gondolatok teremtő ereje, esszenciális a csapongó elménk uralása és a félelmeken való felülemelkedés a sikeres és boldog élet kialakítása szempontjából. Egy fókuszált elme olyan, mint egy jó eszköz egy szakember kezében, egy tompa és csapongó szikével egy sebész sem tudna életet menteni. 

10. Működj összhangban a környezeteddel és bolygóddal, mert ahogy az első pontban írtam, az egész akkor van jól, ha a részek jól vannak, de ez fordítva is igaz. Akkor leszel jól, ha a nagyobb rendszer is jól van körülötted és ahogy a te tested akadályokat gördít a nem helyesen működő sejtek elé, úgy a Föld is akadályozni fog, ha (egy sejtjeként) nem úgy működsz, ami a földi élet fennmaradása szempontjából fenntartható. Egyél kevesebb húst, használj kevesebb műanyagot, környezetbarát szereket, termelj kevesebb szemetet, használd a tömegközlekedést, a biciklidet, vegyél elektromos autót, napelemet, stb… ezer és ezer dolgot tehetne mindenki a Földért. Hidd el, érdemes, meghálálja, a nagyobb rendszer gondoskodik az őt alkotó kisebb rendszerekről, ha azok egységben működnek a többi rendszerrel. A Gondviselés nem csak mese. 

11. Ne arra figyelj, amid nincs, hanem arra figyelj, amid van. Ha a hiányra figyelsz, akkor mindig lesz mit befoltoznod és elmegy az egész életed azzal, hogy vársz valamire ahelyett, hogy élveznéd azt, amid/akid már van és hálás lennél érte. Nem a Jóistennek, nem önmagadnak, hanem egyszerűen csak hálás. 

12. A pénz egész egyszerűen nem lehet cél. Önmagad őszinte megélése lehet a cél, a pénz mellékhatás és végső soron illúzió. A pénz nem egyenlő a boldogsággal. Lehet valaki gazdag úgy, hogy közben nem szabad és nem boldog. Először válj szabaddá és boldoggá, aztán gazdaggá. Válj szabaddá a beléd nevelt korlátozó viselkedésmintáktól, az egódtól és ha ahhoz lesz kedved, akkor az anyagi szabadság is megérkezik, mint hab a tortára.

Tetszett az írásom?

Oszd meg a gondolataidat, érzéseidet: