ÚJ! Elindult az Ászanalexikon – a legismertebb jógaászanák videós elemzése! Próbáld ki! ►►►

A jógaoktató képzéseimen egyre inkább tapasztalhatják a résztvevők, hogy a sok anatómiai ismeret (a jegyzetünkben csak az anatómiai rész 100 oldal körül van) és konkrét információk mellett igyekszem egyre kevesebb helyzetben kijelenteni, hogy valami nem helyes.

Persze nyilván vannak prevenciós elvek, amiket követni kell, de egy jógapóz vizsgálata közben inkább arról szeretek beszélni, hogy ha egy ászanába így vagy úgy megyünk bele és az így vagy úgy néz ki a végén, akkor annak milyen hatása van, mire jó ez és mire jó az. Egyre kevésbé látom célravezetőnek azt mondani, hogy valamelyik gyakorlat csak ilyen vagy olyan módon végezhető.

Talán ezért is vagyok kicsit ilyen „törvényen kívüli”, aki egy tradíciót sem követ teljesen, mert mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai, ezért inkább ezek szintézisére törekszem és minél több oktató meggyőződését igyekszem megismerni. Mindig is ellene voltam a kötött gyakorlatsoros jógafajtáknak is, vagy annak, ha valaki egyféle anatómiai modell vagy megközelítés alapján gondolkodik. Ilyen például az astanga is, amivel nincs bajom, mint „módszer”, de napi szinten végzett világmegváltó gyakorlatsorként nem értek vele egyet.

A fasciaszemlélet is egy hiánypótló tudás, amire minden oktatónak szüksége lenne, hogy holisztikusan, egészben tudja értelmezni a test működését és az esetleges diszharmóniákat, de nem a végső igazság, hanem a puzzle egyik darabja. Ehhez a meggyőződésemhez sokat tett hozzá a David Regelinnel való találkozás Barcelonában, akinek egy 4 napos továbbképzésén vettem részt.

A mondanivalójának lényegét egy mondatban tudnám összefoglalni: „A jógában egy dolog tilos: mindig ugyanazt csinálni.” Szerintem minden jógázónak fel kell tennie magában azt a kérdést, hogy húsz vagy harminc év múlva mit szeretne? Szép trikonászanát csinálni, vagy hogy le tudjon hajolni megsimogatni a kutyáját, tudjon játszani az unokáival vagy sétálni az erdőben?

Egy jógagyakorlat nem cél, hanem eszköz. Eszköz egy szabad létezéshez a jógaszőnyegen kívül. Nagyon sokan szenvedünk azon a tévúton, hogy egyre szebben akarjuk csinálni az ászanát és közben elfelejtjük, hogy mégis ezt az egészet miért csináljuk. Nagyon fontos, hogy a jóga, amit végzünk életszerű és ezáltal funkcionális tudjon maradni. Az élet maga a mozgás. Végtelen formája van és alapvető természete, hogy szabad.

A kötött gyakorlatsorok, az ugyanúgy kivitelezett, élettelen, steril ászanák távol vannak attól, amiről a jógának szólnia kellene. Ami nem változik, az a természetben is halott. Sokkal jobb, ha van harminc trikonászanád, mint ha egy lenne és sokkal jobb oktató vagy, ha fel tudod építeni tízféleképpen mindet, mint ha egy tradícióban hiszel és szerintem kifejezetten káros, ha állandóan ugyanúgy csináltatsz/csinálsz valamit.

Oktatóként vagy gyakorlókként természetesen az a legrosszabb, ha valaki nem ismeri a test működését. Aztán jobb esetben jön a következő időszak, amikor az illető komolyabban elkezd foglalkozni az anatómiával vagy egy jógatradícióval és határozott szabályokat sajátít el arról, hogy mit lehet és mit nem. Ettől a jóga ugyan preventív, de sokszor nem életszerű és steril lesz.

Szerintem ezután jöhetne egy harmadik periódus, amikor az oktató vagy gyakorló már rendelkezik a megfelelő testtudattal és a megszokott módok és irányok mellett minden alkalommal 10-20 százalékban beépít más és más olyan elemeket, kivitelezési módokat, amik eltérnek a berögzült sémáktól, statikus és dinamikus gyakorlatokat is használ. Minél többfajta dolgot csinál az ember jóga néven, annál funkcionálisabbá válik a dolog. A Hatha jóga (ami minden olyan mai jógafajta alapja, ami a jógapózokra helyezi a hangsúlyt) célja sohasem az volt, hogy a jógaszőnyegen egyre szebb gyakorlatokat tudjunk végrehajtani. Ez az egó célja és nem a jógáé.

A Hatha jóga gyakorlatainak célja az, hogy a mindennapok során kényelmesen tudjunk létezni a testünkben és elménkben. Emellett persze talán az is, hogy az ilyen egészséges emberben könnyebben felmerül az igény önmaga mélyebb megismerésére, mert aki beteg, akinek fáj valahol, az valószínűleg leginkább csak meg akar gyógyulni, vagy azt akarja, hogy ne fájjon. David így fogalmazta ezt meg:

„Ha van egy biciklid, akkor van, hogy meg kell javítani, vagy csak megnézni, hogy minden rendben van-e vele. Ilyenkor az ember felrakja a falra, ellenőrzi a kormányt vagy az ülést. Ha nyolcas van a kerékben, akkor ilyenkor észreveszi és kiigazítja. De az élet nem arról szól, hogy a biciklit egész nap a falra pakolva kalapáljuk, hanem hogy felüljünk rá és menjünk vele! Ez a lényeg! Enjoy the ride!”

Tetszett az írásom?

Oszd meg a gondolataidat, érzéseidet: