A spirituális fejlődést gyakran rosszul értelmezzük, eleve rosszul kezdünk neki a dolognak és nem értjük, hogy a harmónia és lelki béke helyett miért belső feszültség és zűrzavar az eredmény. Szerintem sokan jutunk el egyszer ehhez a ponthoz a tudatosság, a meditáció, a jóga, vagy bármilyen más módszer egy állomásán, amikor azt érezzük, hogy lehetetlen feladatot vállaltunk, hiábavaló a küzdelem… és igazunk is van.

Az olvasott vagy hallott tanítások hatására sok emberben alakul ki egy olyan kép a lelki fejlettségről, amit úgy érez, hogy nem tud megvalósítani, mert nem elég jó, nem elég tiszta vagy nem elég érett hozzá. Létrehozunk egy koncepciót a fejünkben egy szentről, aki szeretetteljes, nyitott, mindig nyugodt, türelmes másokkal, de még mellé független, kerek egész is, akinek nincsen szüksége támogatásra, vagy egy párra sem, akire támaszkodhat. Majd ettől a képtől szenvedünk, mert nap mint nap szembesülünk vele, hogy ebben a háromdimenziós világban, ebben a korban, ebben a szociális hálóban nem tudjuk megvalósítani azt, amit tanítanak nekünk.

Próbáljuk elfojtani gyengeségeinket, ösztöneinket, emberi oldalunkat, negatív érzéseinket, próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy ez boldoggá tesz minket, de belül érezzük, hogy valami nincs rendben. A lelki fejlődés útja valójában nem az elfojtás, hanem az elfogadás és integrálás. Minden ember lelkében jelen van a kettősség. Minden léleknek van pozitív és negatív oldala. Így vagyunk kitalálva, hogy ebből a feszültségből jó és rossz, emberi és isteni, férfi és nő között egy új tapasztalás születhessen.

Nem vagy te sem elrontva, nem hibázott a Teremtő, amikor téged ilyenné formált. Kaptál egy lehetőséget, a kérdés, hogy hogyan használod. Az egyik lehetőség, hogy életed végéig küzdesz a „sötét oldallal”, amit a lelkeden belül megbélyegzel és aztán kívül a világban is látsz visszatükröződni, vagy megérted, hogy a két oldal alkotja az egészet, sőt, a két oldal egymás támasza. Nincs fény árnyék nélkül. Még ha a fény felé nézel is, árnyékot vet a formád. A rossz által tudjuk értelmezni a jót, a szomorú pillanatok miatt tudjuk értékelni a boldogságot, a férfiasság és nőiesség egymásból fakad, én az által tudom felfogni önmagam, hogy én én vagyok, te pedig te, és mi a forma szintjén különbözünk egymástól. Éppen ezért nincs senkinek sem igaza.

Lehet valakinek más véleménye, amivel te nem értesz egyet, de ha nyitottsággal hallgatod meg a másikat, akkor megismerhetsz egy új igazságot. Minél több igazságot fogadsz be, a te igazságod annál gazdagabbá válik. Viszont ha azért állsz ellen, mert szerinted a te fejedben lévő hülyeség értékesebb, mint a másik fejében lévő, akkor elszalasztasz egy lehetőséget a teljesebbé válásra. A bennünk vagy a világban található „negatív” dolgokat először is meg kell tanulnunk nem címkézni és nem elutasítani, hanem elfogadással tekinteni rájuk, úgy, mint a teljesség szükséges részei.

Valójában a küzdelem hozza létre az ellenfelet. Ha feladjuk a harcot és nem toljuk el magunktól a lelkünk egy darabját, akkor azok a részeink, amiket elutasítottunk elkezdenek változni és abba az irányba mozdulni, amiket a könyvekben olvastunk, vagy a tanítóinktól hallottunk. De ez a felemelkedés csak is (ön)szeretet és elfogadás által történik meg, harccal csak a képzelt ellenfelet erősítjük magunkban és a világban.

Tedd le a fegyvert, ismerd fel, hogy mennyivel könnyebb szeretni, mint harcolni és figyeld, hogy a változás, amire vágytál, magától megvalósul körülötted és benned!