Sokan felteszik a kérdést így év elején, hogy miért döntöttem a jóga oktatása mellett, mitől más vagy akár több a jóga, mint más mozgásformák, miért válasszák a jógát? A válasz egyszerű: a jóga nem csupán a kívül látható testmozgás, átformáló hatását sokkal inkább belül fejti ki.
Minden rendszer valamilyen nagyobb rendszer része. Rezgések alkotják atomjainkat, atomjaink építik fel sejtjeinket, sejtjeinkből áll a fizikai testünk. Folytathatnánk a sort a bolygókkal, naprendszerekkel, galaxisokkal, világegyetemekkel, na de a test milyen nagyobb rendszer része? Gondolhatnánk az emberiségre, a Földre, vagy akár Istenre. De nem tudjuk, vagy inkább nem érezzük ezt igazán.
Sajnos ezt az érzést elveszítettük, nem látjuk a nagyobb képet és ettől talán sokunk fejvesztettnek, céltalannak és elszigeteltnek érzi magát. Hajszoljuk a boldogságot, önmagunkon kívül keressük, amikor ez egy belső, intim dolog, nem köthető semmilyen külső dologhoz, hatáshoz, mindig belül jön létre.
Valójában minden tettünknek a boldogságból kellene indítanunk és nem a boldogságért. Rögtön más lenne a helyzet, azonnal tudnánk nagyobb rendszerként, emberiségként működni, egységben a Földdel. A jóga célja ennek a természetes és egészséges állapotnak a visszaállítása, de nem csak a testünkön. A jóga egészben értelmezi az embert, sőt egységben valami nagyobbal. Eszközei és hatásai mélyebbek és komplexebbek, mint bármilyen sport, ami a fizikai testünk modelljére épül, hiszen a jóga egy nagyobb rendszer részeként és így egy tágabb látószögből értelmez és fejleszt, sokkal mélyebb összefüggésekkel dolgozik, mint ami a racionális elme által felfogható. Éppen ezért tűnhet a jóga testünkön túlmutató része néhány embernek túl misztikusnak, mert a jógában nem lehet mindent megértéssé integrálni, itt az intuíció és a megfoghatatlan is szerepet kap.
Amint elkezded gyakorolni a jógát, fejlődsz. Nem a tested, nem a személyiséged, nem a stressztűrő képességed, hanem TE. A többi csak mellékhatás. Tapasztalni fogod, hogy erősödsz, lazulsz, idővel beáll egy ideális testsúly, nem vagy beteg, nyugodtabbá válsz, jobban bízol magadban, tele vagy energiával és pozitív gondolatokkal, változnak az emberi kapcsolataid, az anyagi helyzeted, lehet, hogy azonnal elköltözöl egy homokos tengerpartra és még sorolhatnám.
Egy idő után azt tapasztalod, hogy minden jobb lett körülötted és lehet, hogy nem is kötöd a jógához. Nem is kell ezt tudni, anélkül is működik, csak gyakorolj! A lényeg, hogy a jóga megszámlálhatatlan pozitív hatással rendelkezik, de ennél mélyebbre kell tekintenünk ahhoz, hogy megértsük a működését. A jóga szó jelentése egyesülés, egyesítés. Egyensúlyba, egységbe hoz téged, a környezetedet és a kettőt egymással. A jóga egészségessé tesz, de nem úgy, ahogy ezt a nyugati megközelítés definiálja. Ugyanis mi itt úgy értelmezzük az egészséget, mint a betegség hiánya.
Ennyi lenne? Nézzük csak meg a magyar nyelv páratlan kifejezőerejét: egész-ség. Azt hiszem most már mindenki látja az analógiát a szóban és az eddig leírtakban, a jógában és a valódi egészségben. Ha egészséges akarsz lenni testileg, ahhoz bármilyen szimpatikus mozgás megfelelhet, de ha az egész-ségre törekszel, – egy praktikusan használható tapasztalati úton keresztül – akkor a jóga minden bizonnyal a legjobb választás. A jógafajták sokszínűségéből ma már mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt.
A jóga nem a misztifikáció és az ezoterikus zöldségek területe, egy nagyon is tudományos út, a jógik ősi tudásával, amely összetett hatásaival kézzelfogható tapasztalásokon keresztül vezeti az embert fizikai és szellemi képességei, lehetőségei kiteljesítése felé.