Jógás karácsonyi ajándékok ►►►
HEDONIST YOGA CAMP #1
Bali & Indonézia

Indonézia nemcsak egy hely, sokkal inkább egy lelkiállapot. A tiszta boldogság érzése, ami azután is veled marad, hogy elhagyod a szigetországot. Amikor 2023. januárjában megérkeztem Balira, úgy éreztem, hazaértem. Néhány nap után már a kiköltözést tervezgettem, és teljesen magával ragadott az " így is lehetne élni " érzése.

Azóta sem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe Indonézia. Az emberek, a vízesések, az illatok, a templomok, a végeláthatatlan rizsteraszok vagy épp az óceán – ami már az első szörfórámon megmutatta az erejét… (de erről majd inkább személyesen:))

De ez az egy hónapos utazás nemcsak a szemléletemre, vagy a természettel való kapcsolatomra, hanem a jógagyakorlásomra is nagy hatással volt. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer visszatérek, és ha tehetem, megmutatom másoknak is azokat a helyeket, amik a legmélyebb, legszemélyesebb élményt jelentették számomra.

Ez a tábor épp ezért 3 különböző helyszínen, 5 indonéz sziget érintésével zajlik majd: Balin, Lombokon és Gili három apró szigetén. Így lesz ebből a különleges utazásból sokkal több, mint egy jógatábor: néhány nap után a nyüzsgő jógaparadicsomból, Ubudból a még érintetlen Lombokra hajózunk, indonéz barátom, Antoni vezetésével felfedezzük a környék szigeteit, majd végül két éjszakára visszatérünk Bali egyik legszebb, déli partvidékére, Uluwatura.

Hedonist Yoga camp #1 - indonézia​

PROGRAMOK

A többi táboromhoz hasonlóan a programot itt is Ti – és az esős évszak időjárása – alakítjátok. Természetesen a jóga és a meditáció minden nap fontos szerepet kap, de sokszor intuitívan gyakorlunk majd, különleges helyszíneken végezve akár egy-egy légzőgyakorlatot, mantrázást vagy meditációt.

0. nap

Január 14-én indulás Budapestről - vagy más, általad választott helyről - Denpasarba.

1. nap

Megérkezés Balira, transzfer ubudi szállásunkra, közös ebéd/vacsora. Pihenés és balinéz masszázs.

2. nap

A reggeli közös jógázást követően felfedezzük a környék rizsteraszait, vízeséseit és spirituális helyeit.

3. nap

Meglátogatjuk a Tirta Empul templomot és a Goa Gajah barlangot, hogy közelebb kerüljünk Bali különleges vallási kultúrájához.

4. nap

Éjszaka kelünk útra, hogy a hajnali napfelkeltét Bali egyik aktív vulkánjáról csodáljuk meg, majd a vulkán melegvizes forrásánál relaxálunk.

5. nap

Különleges ereklyékre és fűszerekre vadászunk a helyi piacokon, meglátogatunk egy helyi kávéültetvényt és a híres majomerdőt.

6. nap

Baliról áthajózunk Lombok szigetére. Pihenünk a sziget gyönyörű partjain, a naplementét pedig a Senggigi strandról vagy szörfözés közben csodáljuk.

7. nap

Helyi vezetőnkkel, Antonival körbehajózzuk a Gili-szigeteket és felfedezzük a híres víz alatti szobrokat, miközben teknősökkel úszunk az óceánban.

8. nap

Lombok 3726 méter magas vulkánjához, a Sendang Gile és Tiu Kelep vízesésekhez kirándulunk. A buja dzsungel, a gyönyörű táj és a frissítő fürdőzés is felejthetetlen élmény lesz.

9. nap

Visszatérünk Bali déli részére, Uluwatu gyönyörű, sziklás partjaihoz. A napot egy izgalmas, balinéz főző workshoppal zárjuk - ahonnan a recepteket haza is hozhatod.

10. nap

Felfedezzük Uluwatu legszebb partszakaszait, Délkelet-Ázsia legnagyobb szobrát, ami Visnut ábrázolja, és az Uluwatu templomnál a naplemente mellett a híres kecak táncot is megismerheted.

11. nap

Január 25-én egy könnyed gyakorlást és közös reggelit követően készülődünk a hazaútra. Megosztjuk azokat a felismeréseket, változásokat, amiket ez az utazás hozott.

készülj fel

A BELSŐ UTAZÁSRA

Indonézia szemkápráztató tájaiban, csodás kultúrájában és hagyományaiban könnyű lenne akár hónapokra elveszni, de utunk nem csak ezekről fog szólni: a jóga segítségével talán minden eddiginél izgalmasabb belső utazásra is indulunk.

Nem véletlen az évezredes hagyomány, miszerint spirituális fejlődésünk érdekében egy időre fizikailag is érdemes eltávolodnunk megszokott életünktől, szerepeinktől. A tér, ami ilyenkor keletkezik, egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy tisztábban lássuk korlátozó viselkedésmintáinkat, kapcsolódásainkat, majd az új tudás birtokában megváltoztassuk vagy elengedjük közülük azokat, amik már nem szolgálják fejlődésünket – és ezáltal őszintébb, önazonosabb, szabadabb emberré válhassunk.

Immár 10 éve tartok jógatáborokat és a saját szememmel látom, hogy mire képes akár csak 4 együtt töltött nap Kerekerdőn, a nyári elvonulásaimon. Ezzel az utazással Balin most valami egészen új tapasztalást szeretnék adni nektek.

Kisebb létszámmal (maximum 20 fővel), személyesebb hangulatban, csodás helyszíneken, Indonézia egyedülálló energiáiban nem csak életre szóló vizuális élményekre számíthatsz – ez szinte garantált, ha az ember egy felkészült idegenvezetővel tudja, merre érdemes indulni. Amit én ezek mellé adok Neked, az a jóga tudatossága, a jelenlét. Ha engeded, hogy vezesselek, akkor nemcsak a megélt élmények lesznek mélyebbek, hanem lehetőséged lesz egy valódibb önmagaddal is megismerkedni.

kulonleges-szallasaink
INDONÉZ JÓGATÁBOR
1890/fő/11 nap
  • Prémium szállás 10 éjszakára, 2 fős szobában (franciaágy vagy két külön ágy (ha elérhető), saját fürdőszobával)
  • Reptéri transzferek Balin
  • Utazás a programokra és a szállások között
  • Rizsterasz és vízesés túra
  • Éjszakai vulkán túra és relaxálás a Batur Hot Springsben
  • Tirta Empul balinéz vízi templom és Goa Gajah elefánt-barlang
  • Monkey Forest - Túra a Majomerdőben
  • Kávékóstoló egy családi ültetvényen
  • Fűszer- és kézműves piac
  • Snorkeling és hajós túra a Gili-szigetekhez
  • Balinéz főző workshop
  • Uluwatu - templom és kecak-tánc
  • Tradícionális balinéz masszázs
  • SIM kártya (kártyafüggetlen telefon szükséges)
Limitált
Adam-joga

A TÁBOR HELYSZÍNE

Indonézia (5 éjszaka Ubudban, 3 éjszaka Lombokon, 2 éjszaka Uluwatun)

A TÁBOR IDŐPONTJAI

A TÁBOR DÍJA

1.890 € / 750.000 Ft

(A fizetés várhatóan október 1-én indul, további információ jelentkezést követően.)

AMIRŐL NEKED KELL GONDOSKODNOD

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ és gyakori kérdések

Összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a Gyakori kérdések oldalon. Ha mégis valamiben bizonytalan vagy, írj a he***@jo********.hu“>he***@jo********.hu e-mail címre és rövid időn belül válaszolunk!

Hedonist Yoga camp #1 - indonézia

FELIRATKOZÁS VÁRÓLISTÁRA

2025. január 14-26.

A táborra meghirdetett 20 hely néhány nap alatt betelt, így a jelentkezést átmenetileg - az előlegek beérkezéséig - felfüggesztjük. Addig is, iratkozz fel a várólistára, ha jönnél, és jelezzük, ha megüresedett egy hely, megfelelő számú jelentkező esetén pedig újabb tábort szervezünk!

Indonézia - Tábor VÁRÓLISTA (#7)
Számlázási adatok