|
A Védánta irányzat a hat ind filozófiai iskola (darsana)
egyike - ezek közül egyik a jóga is. Jelentése: Védákon túli, a Védák lezárása. Ez az
elnevezés arra utal, hogy a kereső ismeri a Védákat (a szó tudást
vagy ismeretet jelent. India legrégebbi szanszkrit nyelvű irodalmi
művei), megértette lényegüket. Már nincs szükség rájuk, mert
a Védánta olyan közvetlen tudást kíván adni, amit már nem lehet szent iratok olvasásával elsajátítani, időpazarlás lenne továbbra
is a Védák tanulmányozásába merülni.
Ebből a mi kultúránk képviselőinek annyit kell megértenie,
hogy könyvekből csak közvetett tudásra lesz képes szert tenni. Sőt, ez
talán még a szerencsésebb eset. A nyugati emberrel inkább az történik,
hogy amikor megcsömörlik a rohanó életmódtól vagy felébred benne a vágy
arra, hogy ne csak a külső intenzív élményeket hajszolja, hanem némi
ismeretet szerezzen önnön természetével kapcsolatban is, akkor az első
lépcső az, hogy elolvas jó néhány könyvet különböző rendszerekből,
különböző szerzőktől, különböző kultúrákból. Majd amire talál egy
számára szimpatikust, akkorra már tele van a feje koncepciókkal,
ellentmondásokkal, zűrzavarral. Majd ebből összepakol egy "Saját
világképem" nevezetű káoszt. Úgy érzi rátalált egy sokkal szabadabb,
tágabb megértésre, többnek érzi magát a hétköznapi emberektől, közben
meg csak a materialista világkép helyett alkotott magának egy
kellemesebb létet, ahol még több élmény várja: immár nem csak fizikai
szinten, hanem energiákkal is dolgozhat, vagy angyalokat láthat. Ez
nagyon kényelmes. Tulajdonképpen a mai ezoterikus emberek nagy többsége
itt le is ragad, semmi mást nem csinált, csupán az egóját sikerült
növelnie, még jobban belesüllyedt az elme élményeket hajszoló
mechanizmusába, amely sosem talál kielégülést: átmenetileg örömét leli a
dolgokban, aztán a vágyak megint új élmények felé hajtják. A könyvekben
talált tágabb létezés gondolata pedig azonnal megbabonázza. Nem
csak hogy új felfedezni valókat talál, amin lovagolhat évekig, hanem az egó felsőbbrendűség érzete is megerősítést nyer:
most már azt
érzi, hogy magasabb megértéssel rendelkezik, mert elolvasott néhány
könyvet, meghallgatott néhány mestert és már érti a világ működését. Pedig
csak annyi történt, hogy az eddigi materiális szemlélete helyett más
kapaszkodókat hozott létre, és ezt ezoterikus, spirituális szemléletnek
nevezi.
Tehát a nyugati ember számára ez a Védánta tanulsága: a
könyvek jók arra, hogy felélesszék a tüzet és fenntartsák az
érdeklődést, de egy pont után az embernek befelé kell indulnia, ha
tényleg komolyan törekszik a megszabadulásra, másként csak zűrzavar lesz
a jutalma, nem juthat közvetlen és világos felismeréshez. Vagy ahogy
Ganga, az advaita tanító mondta nekem egyszer: „Ha éhes vagy: eszel. De ne
tartsd meg a piszkos edényt!”
A Védánta iskolán belül pedig két irányzat alakult
ki: a dvaita és advaita. A legjelentősebb különbség
közöttük, hogy a dvaita irányzat abból indul ki, hogy az
elkülönült én (lélek) különbözik az abszolút tudattól (Istentől) - tehát
hasonló a jógához, amely e két dolog újraegyesítésén fáradozik. Ezzel
szemben az advaita nézet azt mondja, hogy csak az abszolútum
(tudatosság, Isten, stb. - mindenki helyettesítse be a neki
szimpatikusat) van, mindig is azonos voltál vele, sohasem történt meg az
elkülönülés.
Az Advaita Védánta rögtön a megszabadulás utáni vágy legveszélyesebb
csapdájára hívja fel a figyelmet: miért gondolod, hogy most nem vagy
szabad, nem Isten vagy? Mert a könyvekben ezt olvastad: be kell
járnom egy utat, erőfeszítéseket kell tennem a megszabadulás - mely
lehetőleg nagyon misztikusan van ábrázolva - elérése után. Meg is
próbálod, felismeréseid vannak és úgy érzed jutsz valahová. Közben pedig
semmi sem történik, mert ha végiggondolod, akkor az az elképzelés, hogy
el kell érnem a szabadulást, már magával vonja azt is, hogy
most nem vagy szabad, ez nem a szabadság. Tehát tulajdonképpen végig az
orrod előtt van a megoldás, de alkottál egy koncepciót arról, hogy ezt
el kell érned, és éppen emiatt nem sikerül. Nézd meg, valójában mit
művelsz, ahelyett, hogy a szabadságra törekednél, pont az ellenkezőjét
teszed: az egészet azzal kezded, hogy a könyvek és tanítások hatására
gyártasz egy koncepciót arról, hogy "a megvilágosodás valami nagyon
távoli, misztikus dolog, amit nagyon nagy nehézségek és áldozatok árán
lehet elérni és volt Jézus meg Buddha meg még páran a több milliárdból,
akinek sikerült, de ők mások és nagyon különlegesek".
Te magad hozod létre az utat - ráadásul egy nehezen
járhatót, tele gödrökkel - majd hozzákezdesz a bejárásához. Nem abszurd?
Az advaita már elnevezésével is rámutat erre az
alapvető tévedésre: kettősség-nélkülit jelent, vagyis arra céloz, hogy
nincs elkülönültség az abszolút tudat és közted, ez csupán a fejedben
van jelen: koncepció, nem valós.
Ezután a belátás után kezdődhet
az átma-vicsára, vagyis az ön-kutatás, a „Ki vagyok én?” keresése - mely
az advaita gondolkodás legfontosabb eszköze. Innentől válik
személyessé a tanítás, hiszen mindenkinek egyedi elképzelése van
önmagáról. Vannak közös pontok – például én a test vagyok -, de
mindenkinek mások a korlátai, azonosulásai. Tehát tanításkor (szatszang)
a mester (guru) annyit tesz, hogy segít belátni a tanítványnak
azt, hogy aktuális elképzelése önmagáról miért nem fedi a valóságot. Egy
igazi
mester nem mondja meg ki vagy, nem ad új koncepciókat, annyit tud tenni,
hogy megmutatja, hogy aktuális ön-azonosulásod miért téves. Nem egy utat
mutat, melyen eljuthatsz a szabadsághoz, hanem megmutatja, hogy nincs
út, csak az önmagadról való téves tudás hozza létre az elkülönültség
érzetét. Végül pedig a kereső felismerheti, hogy bármivel is azonosítsa
magát – legyen az a test, a gondolatok, a tanú, a tudatosság, vagy bármi
-, az csak egy koncepció, nem lehet a végső megértés, tehát nem valós.
Ezzel az én-vizsgálattal vezet igaz természeted felé, amely kutatással
lehetőséged nyílik egy pillanatra nem azonosulni semmivel és megérteni,
hogy azonosulás nélkül az én érzet sem bukkan fel többé, hiszen
nem maradt több elképzelés, amibe kapaszkodhatna. Többé nincs szükséged
többé rá, hogy megmondják ki vagy: evidenssé válik, hogy bármit is
mondanának, az távolabb vinne valódi önmagadtól.
|
